Barion Pixel

Samsung Galaxy S23 javítás a nyugati mellett

A Galaxy S22 széria telefonjai a mai napig nagyon népszerű telefonok. Még a család legkisebb, alap tagja is bőven elegendő mindenre (és a mérete is kicsi). Az évek során találkoztunk néhány hibával, melyeket most megosztunk veletek, hogy mihamarabb beazonosíthassátok a meghibásodásokat. A felsorolt hibákat szervizünkben, a nyugati mellett rövid határidővel tudjuk javítani (akár pár óra alatt).

Galaxy S23 kijelző csere

Az egyik legjellemzőbb meghibásodás a kijelző csere. Új alkatrésszel kevésbé gazdaságos, utángyártottal nem érdemes. Az legjobb lehetőség az eredeti, de használt „bontott” kijelző maradt. Használt, de szép állapotú, 100%-ban működőképes alkatrészeket árulunk bontott alkatrészekként. A bontott alkatrészek árait 1 órás javítási árlistánkban megtalálod.

Galaxy S23 akkumulátor csere

Galaxy S23 javítás a nyugati mellett

Idővel, mint minden telefon akkumulátora, a Galaxy S23 akkuja is elhasználódik. Ennek jellemző jele szokott lenni a gyakori töltés (akár napi 2-3 alkalommal is rá kell tölteni a telefonra, hogy estig kibírja), illetve a felpúposodott akkumulátor. A rossz akumulátor mértékegysége ugyan az, mint a jó akkué: a bekapcsolt kijelző ideje egy feltöltéssel. Rossz akkunál ez az érték akár 1 óra alá is mehet, de jellemzően 3-3,5 óra alatt marad. Egy jó egészésgű akkumulátornál ez az érték jóval magasabb. Az akkumulátorod cseréjét akár 1 óra alatt is el tudjuk végezni szervizünkben, a nyugati pályaudvar mellett.

Galaxy S23 adatmentés

Nagyon fontos, a rendszeres adatmentés! Ha ezt elmulasztottad, akkor lehet szükséged adatmentő szolgáltatásunktra. Adatot tudunk menteni a telefonodról, ha: törött, beázott, alaplapi hibás de javítani tudjuk, bootloopol a telefon.

Galaxy S23 nem tölt

Galaxy S23 javítás a nyugati mellett

Több oka is lehet, ha nem tölt egy s23-as. Érheti folyadék az alsó csatlakozót, ilyenkor töltés közben jelenhet meg egy a töltés jel helyett egy felkiáltó jel háromszögben. Írhat ki a telefon különböző információkat, amik alapján következtethetünk a hibára: Akku hőmérséklete túl alacsony vagy túl magas. jobb felső sarkoban csak villogó akkumulátor szimbólum (töltés nincs közben) vagy éppen a teljesen nem betolható töltőkábel vég a töltőcsatlakozó nyílásba. Ezekre a telefon-szerviz.hu mind tudja a megoldást, és akár 1-2 órán belül meg is oldjuk a problémát!

Ha telefonod hibátlan állapotban van, akkor is tehetsz azért, hogy ez így is maradjon. Megvédheted a kijelződet fóliával. Ha szeretnéd használni az ujjlenyomat olvasót is, akkor javasoljuk, hogy válassz hydrogél fóliáink közül.

Telefon-szerviz.hu javítás a nyugati mellett gyorsmenü

Okosórád hibásodott meg? Egyből átirányítunk okosórákkal foglalkozó oldalunkra!

Érdekelnek még hasonló tartalmak? Iratkozz fel!