Kínai telefon szerviz
Kínai telefon szerviz Budapest belvárosában a Nyugati Pályaudvar mellett!
Kijelző csere mellé kedvezményesen választhatsz fóliát is megjavított telefonodra!
Érdekel a kijelző csere 1 órán belül? Esetleg nem javíttatnád meg, de az adataidra szükséged lenne?
Szervizünk által javított kínai telefonok:
Kínai telefon szerviz időpont foglalás
Általános tudnivalók - Kínai telefon szerviz
A kínai telefon szervizünk több mint 10 éve foglalkozik kínai telefonok javításával is. Készüléked nálunk jó helyen jár!
A kínai telefonmárkák közül minden népszerű telefonmárka javításával foglalkozunk, köztük szinte az összes Huawei, Xiaomi, ZTE típussal is. Ha telefonod kijelzője betört, megrepedt, a készülék beázott, vagy bármilyen okból rendellenesen működik, hozd el hozzánk mielőbb, megjavítjuk! Természetesen ingyenes árajánlatot adunk, amennyiben a telefon javítható!
Kínai telefonmárkák, melyek javításával foglalkozunk: Huawei, Honor, Xiaomi, ZTE, Oneplus, Doogee, Oukitel, Vernee, Meizu, Caterpillar. Természetesen, ahogyan a többi márkánál is, a kínai telefonoknál is vállaljuk a hozott alkatrészek beépítését!
A vásárlói megkeresések alapján kibővítettük a javított készülékek palettáját! A kínai telefonok térhódítása és népszerűsége miatt dolgozunk azon, hogy a lehető legtöbb típusú kínai telefont tudjuk megjavítani!
Huawei telefonok
A Huawei és Honor készülékek rendkívül népszerűek, sokszor hoznak hozzánk ilyen telefonokat. Esetükben a leggyakoribb probléma a kijelző sérülése, vagy a hátlap törése, elhajlása. Természetesen akár szinte teljesen új telefont is tudunk készíteni a hajlott/törött telefonból. Mivel kiváló minőségű alkatrészekből dolgozunk, így minden nálunk cserélt alkatrészre 180 nap garanciát adunk.
Huawei sikermodellek:
P30, P30 lite, P30 pro
A legnépszerűbb javítás a kijelző csere, melyből ajánljuk az eredeti „service pack” alkatrészt. Ez az alkatrész nem csak kiejlzőt, de: akkumulátort, hangszórót, oldalsó gombokat is tartalmaz!
Honor telefonok
A honor telefonok pályafutása a Huawei almárkájaként kezdődött. Az amerikai szankciók következtében a Honor márkát eladták, így az újabb modelleken is futhat a Google szolgáltatáscsomag. A Honorra tehát egy külön kínai márkaként tekintünk a továbbiakban.
Honor sikermodellek: Magic5 lite, Magic5 pro, X8, X8a, X7b, X7a, X6b.
Honor telefon szerviz vélemények
KIVÁLÓ 293 vélemény alapján Közzétéve itt: Szilvia Takácsi- NagyA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Hydrogél fóliát vettem és tetettem a mai nap folyamán az ipadomra. Rendkívül kedves, profi és gyors volt a kiszolgáló úr! Nagyon meg vagyok elégedve, innen is köszönöm! Csak ajánlani tudom!Közzétéve itt: Gábor RozsnyaiA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Jó fej srác, két perc alatt megoldotta a problémámat. Gyors és profi, csak ajánlani tudom. G.Közzétéve itt: Katalin Suzuki-BerkesA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Korrekt, gyors, hozzáértő szerelő. Ahogy a honlapon szerepel, valóban megfizethető áron. Hálás vagyok, hogy újraéledt a Samsung készülékem!Közzétéve itt: Dénes NeumayerA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Gyors és megbízható diagnosztikai és szerviz szolgáltatások, kiváló ár/érték arány.Közzétéve itt: Attila KhaderA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Nagyon gyors, precíz szervizelésKözzétéve itt: István MolnárA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Közzétéve itt: Bogi KerekesA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Szuper gyors, profi, korrekt szerviz. Samsung S22 púposodott aksi csere 45 perccel a megérkezésem után kész volt, eredeti alkatrésszel ellátva és ismét működőképesen.Kimondhatatlanul hálás vagyok!Közzétéve itt: Györgyné SolymosiA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Gyors, profi javítás. Kellemes, jó hangulatú kiszolgálás.Közzétéve itt: Ilona KálmánA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Rendkívül korrekt, gyors, jó minőségű szolgáltatás.Közzétéve itt: David SchwartzA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. This guy is legit. He will make your device work. He saved my phone that has my child's videos on it for a fair price! But, you know, if not absolutely necessary, maybe just buy a new device :)Igazolta: TrustindexA Trustindex hitelesített jelvénye az Egyetemes Bizalom Szimbóluma. Csak a legjobb vállalatok kaphatják meg a hitelesített jelvényt, akiknek az értékelése meghaladja a 4.5 értéket, az elmúlt 12 hónap vásárlói véleményei alapján. További információ
Caterpillar CAT telefonok
A Caterpillar telefonok azzal lettek világhírűek, hogy rendkívül strapabíró telefonokat gyártanak. Sajnos azonban ezekkel a telefonokkal is előfordulhatnak problémák. A lehető legkülönbözőbb hibák javításával foglalkozunk a CAT telefonok esetében is. Legyen szó akár a kijelzőt érintő, vagy más meghibásodásról, fordulj hozzánk bizalommal! Nálunk a bevizsgálás és az árajánlat ingyenes.
Caterpillar CAT sikermodellek: S60,S61, S62, S31, S30.
ZTE telefonok
A ZTE a mai napig a legnépszerűbb és legmegbízhatóbb kínai telefonmárkák közé tartozik (Hazánkban manapság nem annyia népszerű, de világszinten igen). Ezek a kiváló árú telefonok is meghibásodhatnak sajnos. Legyen szó akár a ZTE Blade, vagy Grand modellek javításáról, ránk számíthatsz! Az alábbi táblázatban megtalálod a ZTE készülékek kijelzőcseréjével kapcsolatos árainkat. Ne feledd, nálunk a bevizsgálás és az árajánlat is ingyenes! ZTE telefonodat pedig akár 1 munkanapon belül újra használhatod.
ZTE sikermodellek: Blade L2, Blade v7, Blade S7, Grand X2, Grand X3, V7 Lite, Blade L3, Blade V8 Lite
OnePlus telefonok
A gyönyörű külsővel rendelkező Oneplus telefonok egyre népszerűbbek. Neked is Oneplus-od van és gond van a kijelzőjével, vagy az akkumulátorával? Hozd el hozzánk és megjavítjuk kiváló áron és rövid időn belül. Az alábbi táblázatban találod az árainkat a Oneplus telefonok kijelzőcseréjével, akkumulátor cseréjével és hátlapcseréjével kapcsolatban. Kérdésed merült fel? Vedd fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink egyikén!
OnePlus sikermodellek: 5, 5T, 6, 6T, 7T, Nord, Nord 3 5G
OnePlus telefon szerviz vélemények
KIVÁLÓ 293 vélemény alapján Közzétéve itt: Szilvia Takácsi- NagyA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Hydrogél fóliát vettem és tetettem a mai nap folyamán az ipadomra. Rendkívül kedves, profi és gyors volt a kiszolgáló úr! Nagyon meg vagyok elégedve, innen is köszönöm! Csak ajánlani tudom!Közzétéve itt: Gábor RozsnyaiA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Jó fej srác, két perc alatt megoldotta a problémámat. Gyors és profi, csak ajánlani tudom. G.Közzétéve itt: Katalin Suzuki-BerkesA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Korrekt, gyors, hozzáértő szerelő. Ahogy a honlapon szerepel, valóban megfizethető áron. Hálás vagyok, hogy újraéledt a Samsung készülékem!Közzétéve itt: Dénes NeumayerA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Gyors és megbízható diagnosztikai és szerviz szolgáltatások, kiváló ár/érték arány.Közzétéve itt: Attila KhaderA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Nagyon gyors, precíz szervizelésKözzétéve itt: István MolnárA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Közzétéve itt: Bogi KerekesA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Szuper gyors, profi, korrekt szerviz. Samsung S22 púposodott aksi csere 45 perccel a megérkezésem után kész volt, eredeti alkatrésszel ellátva és ismét működőképesen.Kimondhatatlanul hálás vagyok!Közzétéve itt: Györgyné SolymosiA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Gyors, profi javítás. Kellemes, jó hangulatú kiszolgálás.Közzétéve itt: Ilona KálmánA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. Rendkívül korrekt, gyors, jó minőségű szolgáltatás.Közzétéve itt: David SchwartzA Trustindex hitelesíti, hogy a vélemény eredeti forrása Google. This guy is legit. He will make your device work. He saved my phone that has my child's videos on it for a fair price! But, you know, if not absolutely necessary, maybe just buy a new device :)Igazolta: TrustindexA Trustindex hitelesített jelvénye az Egyetemes Bizalom Szimbóluma. Csak a legjobb vállalatok kaphatják meg a hitelesített jelvényt, akiknek az értékelése meghaladja a 4.5 értéket, az elmúlt 12 hónap vásárlói véleményei alapján. További információ
Xiaomi telefonok
A Xiaomi nem véletlenül az egyik legnépszerűbb kínai telefon márka. Nagyon sokan használják ezek a készülékeket, melyekkel azonban akárcsak a többi okostelefon esetében, szintén előfordulhatnak meghibásodások. Ha Xiaomi telefonod kijelzője megsérült, vagy töltője, esetleg bekapcsoló gombja, vagy hangszórója nem működik, bízd ránk megjavítjuk!
Xiaomi sikermodellek: Redmi Note 12, Redmi Note 12s, Redmi note 11, Redmi note 11 pro 5G, Redmi 13c, Redmi 10c, Redmi 10.
Szeretnéd megjavíttatki kínai telefonodat? Nincs más dolgod, mint a lenti címre elhozni telefonodat. Szeretnéd akár egyórán belül megjavíttatni? Keress minket elérhetőségeinken, és ha nincsen készleten a kért alkatrész, akkor beszerezzük, és (amennyiben lehetséges) 1 órán belül megjavítjuk a kínai telefonodat!
Vedd fel velünk a kapcsolatot!
Írj nekünk most és rövid időn belül válaszolunk neked!

Cím
1054 Budapest,
Szemere utca 23.


Telefon

Nyitva tartás
Hétfő-Csütörtök: 9-18-ig
Péntek: 9-16-ig
Szombat-Vasárnap: zárva

Cégadatok
Cégnév: Mobilbontó Elektronika Bt.
Székhely: 2040 Budaörs, Szabadság út 140-142 1. lph 4/2
Adószám: 24980951-2-13
Cégjegyzék szám: 01-06-788126