Samsung Galaxy S25 kijelzőcsere – egy tipikus történet a szervizből

Nemrég érkezett be hozzánk egy Samsung Galaxy S25, amit a tulajdonosa reggel ejtett le munkába indulás közben. A telefon első ránézésre még működött, viszont a kijelző jobb oldalán egy erős zöld csík jelent meg, az érintés pedig több helyen nem reagált megfelelően.

samsung zöld csík a kijelzőben.

Az ügyfél először azt hitte, hogy csak szoftveres hibáról van szó, mert a készülék újraindítás után is bekapcsolt. Sajnos ezeknél az AMOLED kijelzőknél a zöld csík szinte mindig fizikai panelhibára utal. Ilyenkor a kijelző belső rétege sérül meg, és a probléma idővel általában tovább romlik.

A Galaxy S25 esetében szerencsére az alaplap és az adatok sértetlenek maradtak, így teljes adatvesztés nélkül tudtuk elvégezni a javítást. A készüléket szétszedtük, eltávolítottuk a sérült kijelzőt, majd új kijelzőegységet építettünk be. A javítás után új tömítést is kapott a telefon, hogy a gyári összeszereléshez hasonló állapotban adhassuk vissza.

A teljes javítás nagyjából 1 órát vett igénybe, az ügyfél pedig még aznap délután használni tudta a telefonját.

A legfontosabb tanulság: ha Samsung telefonodon zöld csík jelenik meg a kijelzőn, érdemes minél hamarabb szervizhez fordulni. Sok esetben a hiba eleinte még csak egy vékony vonallal indul, később viszont teljes kijelzőhibává alakulhat.

Ha hasonló problémát tapasztalsz, nálunk gyorsan és adatvesztés nélkül megvizsgáljuk a készüléket, és segítünk megtalálni a legjobb megoldást.

Ha másmilyen hibád van, feltétlenül nézd meg Samsung szerviz oldalunkat, hátha megtalálod a megoldást!